2002. november 20.

Képek a … 1/3

…Csepel Vas- és Fémművek múltjából és jelenéből

A gyáralapító és területfejlesztő család

Amikor a Weiss fivérek jó érzékkel rátaláltak Csepel szigetére, nem sejthették, hogy Magyarország legnagyobb ipartelepének alapjait rakják le. A telephelyet 1892-ben vették birtokukba, és 20 év múlva Csepelen már jól felszerelt vertikális kombinát ontotta a vas-, acél- és fémtermékek tömegét. A gyár által kínált munkalehetőség vonzotta magához nemcsak a környék, de más tájak munkakereső csoportjait is és két-három évtized alatt számottevő gyárvárossá fejlődött a tisztán mezőgazdasági jellegű Csepel falu. Ez a gyors és nagyarányú fejlődés pedig kizárólag a Weiss család szorgalmának és a család tagjának, Manfrédnak a rátermettségének volt köszönhető.

Weiss Manfréd, a gyáralapító (1857-1922)

Weiss Manfréd nagyapja, a falusi pipakészítő kisiparos, Baruch Weiss feltehetően Csehországból érkezett hazánkba, de gyermekei a családot hamarosan ismertté tették Magyarországon. Az apa, Weiss B. Adolf 1807- ben született és hatgyerekes családot nevelt fel. A család legkisebb tagjaként látott napvilágot Manfréd.

Weiss Manfréd 1857. április 11-én született Budapesten. A kereskedelmi akadémia elvégzése után Hamburgba került, ahol egy gyarmatáru nagykereskedésben töltötte inaséveit. A négy inasév után a kereskedőház cégvezetője lett, s csak apja egyre súlyosbodó betegsége miatt tért haza 1877-ben.

Miután apja még ugyanazon évben meghalt, Manfréd bátyja, Berthold üzleti tevékenységébe kapcsolódott be. Berthold ugyanis közben már sikeresen üzletelt, a terménykereskedésben önállósult, szépen gyarapítva a család vagyonát. A budai Királyi Gőzmalom alapító részvényesei közé is feliratkozott. A két fivér most összefogott és engedélyt kért “szelencében eltartható” húskonzervek készítésére. Az 1882. december 28-án kapott engedély alapján alakult meg Weiss Berthold és Manfréd “Első Magyar Konzervgyára”, a Lövölde téren.

A testvérek a konzervüzemet fokozatosan bővítették, majd áthelyezték a Közvágóhíd közelébe, a Máriássy utcába, ahol főleg a hadsereg megrendelésére gyártották a “Globus” húskészítményeket, az idénymunka szabad kapacitását pedig gyalogsági töltények szétszerelésével és újratöltésével hidalták át.


A Weiss Manfréd gyár alapító tagjai
(Weiss Manfréd, Skodán Zoltán, Stern Richárd és tisztviselői)

Később, a nagyobb konzervigényre való tekintettel, a csomagoláshoz szükséges bádogdobozok gyártását is programba vették, ami által már a vasipari tevékenységre is áttértek.

A két testvér vagyonát házasság útján is növelte. Berthold egyik ausztriai üzletfelének lányát vette feleségül, jelentős vagyonnal, Manfréd pedig, miután feleségül vette 1884-ben Albert von Wahl vasúti vezérigazgató Alice nevű lányát, kapcsolatait szélesítette. A vagyonosodás új gyárak alapítását tette lehetővé, a Weissek közreműködésével létrejött Vácott, Iglón, és Selmecbányán az “Első Magyar Szövő- és Kötőgyár Rt.” Legnagyobb hasznot azonban a hadi rendelések hozták, az erzsébetfalvi telepen a rendszeresített húsáruk készítése mellett túlsúlyba került a töltényhüvelyek és golyók gyártása. A Weiss testvérek a hadseregnek egyre többféle árut szállítottak.


A lőszergyár termékei

Egy váratlan esemény azonban fordulatot hozott a vállalkozás életében. 1890-ben tölténygyártás közben a húsáru üzemben súlyos baleset történt, robbanás volt az üzem területén. Ettől kezdve a hatóság nem engedélyezte tovább a konzervgyárban a töltények tűz- és robbanásveszélyes élesítését. Ez kényszeríttette a tulajdonosokat arra, hogy a gyárat egy lakatlan területre helyezzék át, amely azonban a konzervgyártól se legyen távol. Így esett a választás Csepelre. Gyárukat 1892-ben költöztették át a szigetre. Amikor a Weiss testvérek Csepelen megvetették lábukat, már jelentős tőkeerőre támaszkodhattak, és a jövőre való kilátásaik is kitűnőek voltak. Már beépültek több bankba és vállalatba, több kedvezmény formájában is élvezték a kormány támogatását, jó kapcsolatokat építettek ki a külfölddel, különösen pedig a hadsereggel. Üzleti kapcsolataik révén bekerülhettek az ország és a Monarchia legfelsőbb köreibe.

Az otthont adó Csepel múltja

A Csepel-sziget a Dunának a Szigetköz után a Duna legnagyobb magyarországi szigete. Budapesttől délre, a Duna két ága által közrefogott 257 km2-nyi alacsony fekvésű árterület, hossza 47 km, szélessége 3-0 km.


A tölténygyár 1904-ben

Felszínét nagyrészt futóhomok borítja. Laktak itt kelták, rómaiak, avarok, szlávok, németek, törökök, a magyarok előtt és mellett. Árpád vezér is megszállt a szigeten, amely, Béla király névtelen jegyzője, Anonymus szerint, egy kun “Sepel” nevű lovászmesterről kapta a nevét, aki Árpád lovásza volt. Az első okleveles emlék 1138-ból való, ez Csepelt, mint jobbágyközséget említi (II. Béla királyoklevele). Az évszázadok során 1660-1670-ben a török zsarnokság miatt elmenekült a lakossága. 1697-ben Savoyai Jenő megvásárolta az egész Csepel-szigetet. 1708-ban a kurucok kezére került. Az 1712-es, 1717-es években a középkori falu helyére délszláv és német bevándorlók települtek. Csepel életében meghatározó történelmi esemény volt, hogy a Weiss testvérek 1892-1893-ban beindították a töltényfelújító és töltényszétszerelő műhelyüket, amely alapja lett a későbbi gyáróriásnak, a Csepel Műveknek.

A lakosságról készült első összeírás szerint 19 jobbágy család élt Csepelen. 1838-ban a Duna áradása teljesen elöntötte, a 114 házból 106 teljesen elpusztult. 1849-ben gazdag telkes gazdák telepedtek itt le, mégis a falu szántóterületének több mint fele uradalmi birtok maradt.

1872-ben megkezdődött a Duna szabályozása. Közben zsilip épült a Dunán, megszűnt az addigi révátkelés, jó közlekedési lehetőség nyílt Budapestre. Ez előmozdította a mezőgazdasági termeléssei foglalkozó lakosság áruinak Budapestre való szállítását és a lakosság növekedését. Csepel 1742-től 1949-ig önálló nagyközség volt, lakóinak száma a gyár alapítását megelőzően 1890-ben 2246 fő volt, és a lakosok túlnyomóan földműveléssel foglalkoztak.


Észak-Csepel, XIX. század

Amikor a két Weiss-testvér megalapította, és üzembe helyezte a gyárat, Csepel még álmos parasztfalu volt, paraszti jellege csak akkor kezdett rohamosan megváltozni, amikor felépült Weiss Manfréd első üzeme a sziget északi részén. A sziget mezőgazdasági munkásai örömmel vállaltak munkát az előnyös munkafeltételeket biztosító iparban.


Csepeli utcarészlet az 1910-es években

A vállalat útja az első világháborúig

Berthold és öccse Manfréd 1892. december 12-én vette bérbe Csepel községtől a homokos, ún. János-legelőt. Mintegy öt hold területen, kis favázas épületekben indult meg a termelés, kb. 30-40 férfi és 100-110 nő foglalkoztatásával. 1893. január 12-én kapták meg a vállalkozók az engedélyt ipartelep létesítésére. Üzemük rohamosan fejlődött, ezért az addig csak bérelt területet 1896-ban megvásárolták. Ekkor már 20 épület állt a területen és kb. 400 munkás foglalkozott a töltényhüvelyek felújításával és szerelésével. Jelentős fordulatnak kell tekinteni, hogy 1896-ban Berthold kivált a cégtől, bejutott a parlamentbe, és a Textilgyárak Országos Egyesületének elnöke lett. A gyárat így 1896 végétől Weiss Manfréd egyedül vezette.

1896-1914 között a gyár az ország legnagyobb hadiüzemévé fejlődött. A családi-katonai kapcsolatok, a biztosnak látszó felvevő piac elősegítették a gyár rohamos fejlődését. Ugrásszerűen megnőtt a gyalogsági lőszer termelése, és egyértelmű lett, hogy a Weiss-gyár a közös hadsereg legjelentősebb magánszállítója, egyúttal a legnagyobb egyéni tulajdonban lévő gyártelep.


A lőszergyár

Egymás után épültek az új csarnokai. 1896-ban a lőszergyártáshoz szükséges rezet már saját rézkohászati üzemében állítja elő, 1898-1899-ben létesült a kovácsműhely, az anyagvizsgáló, a víztorony, a kazánház és nagyon sok raktárépület.

1901- től kezdte Weiss Manfréd gyártani a tábori sütőkemencéket, mozgókonyhákat, főzőládákat és a hasonló katonai felszereléseket.

1904-től a csepeli gyár lett az anyavállalat, a kereskedelmi iroda is Csepelre került.

1907. őszére elkészült a fémcső- és fémrúdtelep, majd 1909. nyarán üzembe állt a járműgyár is. Az 1911-12-es évek újabb nagy fejlődést hoztak. A nagymennyiségű acélfelhasználás saját acélbázis megteremtésére késztette a céget. Két martinkemencével felépült az Acélmű, mely naponta biztosította az acélt a tüzérségi lövedékek számára. Hengersorokat is állítottak fel az acél feldolgozására. A vasöntvény kereslet növekedése indokolta a Vasöntöde létesítését és ugyancsak még a háború előtt épült ki a Fémmű is, fémöntödéjével és fémfeldolgozó részlegével.


Weiss Manfréd-gyár részlet

1914-ben kitört a világháború. Weiss Manfréd tudta, hogy számára most jött el az igazi nagy lehetőség, s mivel 1914 nyarán a gyár méreteivel már túlnőtt az egyéni vállalkozás lehetőségein, azt családi részvénytársasággá alakította át. A katonaság most már nemcsak ellátta rendeléseivel, de nyomást is gyakorolt rá a teljesítmény növelése érdekében. Weiss Manfréd bevezette ekkor a három műszakos munkarendet és berendezkedett a szerszámgépek gyártására is.


Tábori főzőkocsi


A csepeli gyárváros kereskedelmi irodája

Újabb martinkemencével bővítette az Acélművet és 1916-ban felállította a nemesacélok gyártásához első elektrokemencéjét. A háború közepén érte el a csepeli gyár első csúcsforgalmát. Weiss Manfréd vagyona óriásira duzzadt, a Generál Biztosító 1917-ben közel 100 millió koronára becsülte a csepeli gyár értékét.


A csepeli gépváros dunai kikötője

A háborút megelőző és a háborús években épülnek ki Csepel kulturális és szociális létesítményei, anyagvizsgáló laboratórium, tervezőiroda, tanoncműhely és kaszinó létesül.


Csepeli munkástelep részlet

A gyárban segélyhelyet is állítanak fel. A gyárral együtt fejlődött a település, a gyár mellé csecsemőotthon épült. Közben elkészült az Erzsébetfalva-Csepel közötti helyi érdekű villamos, megépült a gyárba vezető iparvágány, Csepel község lakóinak száma pedig 1910-re megközelítette a 10 ezer főt.


Csepeli HÉV állomás

A háború előtti és alatti években Weiss Manfréd is, gyára is számos elismerésben és kitüntetésben részesült. Weiss Manfréd 1905-től igazgatósági tagja a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak, egyik kezdeményezője, majd igazgatósági tagja a Gyáriparosok Országos Szövetségének (a GYOSZ-nak). Tagja az ún. “Ipartanácsnak” és beépült az Osztrák-Magyar Államvasút Társaság Igazgatóságába is. Bekebelezi a kecskeméti konzervgyárat és belép néhány textilüzembe.

Weiss Manfréd 1896-ban kapott magyar nemességet “csepeli” előnévvel, 1901-ben a párizsi világkiállításon elért sikereiért megkapta a “Vaskoronarendet”, a nagymérvű hadfelszerelés érdekében kifejtett tevékenységének elismeréseként a “Ferenc József Rend” középkeresztjét, 1915-ben lett felsőházi tag, és 1918-ban az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadianyag-szállítójaként szerzett érdemeiért pedig bárói rangot kapott.

A tanácsköztársaság alatt, 1918-19-ben államosították a gyárat. Weiss Manfréd öngyilkosságot kísérelt meg, hisz a gyár volt az élete. Mérget vett be, s csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően élte túl a mérgezést. A család, gyógyulása érdekében Bécsbe vitte, ahonnan 1920-ban a helyzet stabilizálódása után tért haza.


Szólj hozzá!

*
Kérlek, írd be a képen látható szót
Anti-spam image